Delegálás

A vezetőt azért nevezik ki, hogy irányítsa a rábízott területet és nem azért, mert azon a területen ő tud minden feladatot a legjobban elvégezni.  Legtöbbünkre igaz, hogy felkészültek, kompetensek vagyunk egy-egy dolog vagy témakör eldöntésében vagy megoldásában, ugyanakkor hajlamosak vagyunk azzal a feltevéssel élni, hogy ez a tulajdonságunk általában véve is igaz a dolgokra: vagyis a dolgokat mi tudjuk egyedül jól megcsinálni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen feltételezések mögött gyakran nem is annyira tényszerű megfigyelések húzódnak meg, mint inkább nagyon is emberi és ösztönös ragaszkodásunk a magunk által bejáratott metódusokhoz, a kontroll-gyakorlás biztonságához, a egyértelműség és a rend élményéhez.

Csak ha kizökkenünk ezen gyakorlatunkból, tapasztaljuk, hogy a kreativitásnak, a bizalomnak, az építő figyelemnek, az emberi és szakmai gazdagodásnak, valamint az eredményes és könnyedebb munkavégzés lehetőségének milyen óriási tere nyílik meg előttünk.

 

FELDOLGOZÁSRA KERÜLŐ TÉMÁK

  • a delegálás/felhatalmazás elmaradásának reális és irreális kiváltói
  • mi minden befolyásolja a munkatársak képességeire vonatkozó feltevéseinket
  • hogyan hatnak saját személyiség-vonásaink a másokról alkotott képünk kialakulására
  • milyen módon gazdagíthatják vagy szűkíthetik be a munka élményszerűségét és eredményességét a másik emberre irányuló pontatlan előfeltevéseink 
  • a személyészlelési csapdák, a stressz és az eredményesség összefüggései
  • a képessé tevő, fejlesztő vezető stílusjegyei és vezetői eszközkészlete
  • a delegálás, a felhatalmazás és a munkakör-gazdagítás technikái
  • a vezetői visszajelzés kultúrája és a motiváció 
  • a hibákhoz való vezetői viszonyulás stílusjegyei és a motiváció 
  • a vezető és a munkatárs közös útja a felhatalmazáshoz – az autonóm 
  • vezető/munkatárs kapcsolathoz vezető közös út lépései és buktatói
  • felhatalmazó vezetés korlátozó szervezeti kultúrában – lehetséges?

 

ÉRINTETT KÉSZSÉGEK, KOMPETENCIÁK

  • delegálás és felhatalmazó vezetés – a reális önmegvalósítás támogatásának készsége
  • vezetői motiváció – a személyiség energiáinak mozgósítása
  • feedback – személy-központú visszajelzés-adás 
  • hibakultúra – a hibához való viszony, mint a szervezeti légkör egyik sarokpontja
  • változásokkal járó humán-dinamikai jelenségek kezelése

 

A PROGRAM IDŐIGÉNYE (a program összetettségétől függően)

  • két/három nap