A HVG kiadó gondozásában megjelent vezetéselméleti könyv egy 1914-ben útnak indult déli-sarki expedíció történetét eleveníti fel. Az expedíciót gyakran a „sikeres kudarc” történeteként szokták emlegetni, ugyanis annak ellenére, hogy a csapat a kitűzött célját nem tudta teljesíteni, mégis ez emberi állhatatosság, a bajtársiasság, az együttműködés, a csapatszellem és a heroikus küzdelem példájaként tekintenek rá.

Mind a csoport résztvevői, mind pedig a történetírók egybehangzóan az expedíció vezetőjének, Sir Ernest Shackleton kiváló vezetői képességeinek tulajdonítják azt a bravúrt, hogy az expedíció minden tagja sértetlenül hazatért a hosszú, viszontagságos utazásról. A könyv két szerzője: Margot Morrell Shackleton kutató és Stephanie Capparrell a The Wall Street Journal újságírója közösen keresik a választ arra, mely vezetői erények voltak szükségesek ahhoz, hogy ezt a teljesítményt véghez lehetett vinni.

Az expedíció 1914-ben indult útnak Angliából. Gondos előkészületek, tervezés, kockázatelemzés, a legmegfelelőbb időjárási körülmények kiválasztása után indult útnak az Endurance nevű hajó, fedélzetén Shackletonnal és huszonhét emberével. A szokatlanul kedvezőtlen időjárás miatt hajótörést szenvedtek az Antarktisz közelében, több mint 2200 kilométer távolságra a legközelebbi emberi civilizációtól, kommunikációs eszközök híján, mindössze két mentőcsónakkal, hajójuk megsemmisülése után.

Shackleton vezetésével két csónakjukon sikerült eljutniuk a zord, szeles Elefánt-szigetre, ahonnan csak úgy menekülhettek az éhhaláltól, ha egy hat fős team vállalja, hogy az 1500 kilométerre található bálnavadászok lakta szigetre eljut egy csónakkal, átszeli az addig áthatolhatatlannak hitt sziget és segítséget hoz a hátramaradott csapattagoknak. A veszélyes vállalkozás sikeresnek bizonyult, mindenki megmenekült.

Az egyik legérdekesebb kérdésként merül fel, hogy az egész csapat testi épségének megőrzése mellett hogy sikerült az emberek lelki jólétét is megőrizni, miért nem estek depresszióba a több hónapos antarktiszi sötétség, a hideg, az egyhangúság, a kétségbeesés és a reményvesztettség óráiban, és miért van az, hogy erre a kérdésre az expedíció minden egyes tagja ugyanúgy válaszolt: „Shackletonnal”.

Miért alakult ki egy mítosz Shackleton személyével, vezetési képességeivel kapcsolatban, és hogyan vehetjük hasznát az ő örökségének a mai vállalati kultúrában, mi lehet közös a múlt század felfedezője és a mai üzleti világ szereplői között?

A könyv szerzői alaposan körbejárják a fenti kérdéseket, könnyen olvasható formában, jó lényeglátással emelik ki a párhuzamokat a mai üzleti élet és az expedíció között, példákkal demonstrálják állításaikat, Shackleton és társai naplóbejegyzéseit használva hitelesen adják vissza az eseményeket, hangulatokat, a vezető erősségeit és gyengeségeit is elemezve. Nem utolsó sorban kísérletet tesznek arra, hogy Shackleton szinte emberfelettinek tűnő ösztönös, és az expedíciót megelőző több évtizedes vezetői tapasztalatain alapuló vezetési módszereit strukturáltan, érthetően bemutassák, és ezzel elérhetővé, bárki számára elsajátíthatóvá tegyék megfigyeléseiket, hogy az olvasó kézikönyvként használhassa a leírtakat.

A könyv nyolc fejezetben foglalja össze a fontosnak vélt vezetői erényeket, ezeket részletesen kifejti, majd minden fejezet végén ad egy gyors áttekintést az érintett fő gondolatokról pontokba szedett összefoglaló javaslatok tanácsok, vagy a legénység által mondott idézetek formájában.

Először a szerzők bemutatják, milyen volt Shackleton, milyen út vezetett ahhoz, hogy - ahogy az első fejezet címe állítja - „Vérbeli vezető”-vé válhasson. Képet kapunk toborzási módszeréről, melyet a könyv a „Toborzás művészete”-ként emleget. Miként tudta kiválasztani huszonhét emberét mintegy ötezer jelentkező közül úgy, hogy mindenkivel alig tíz percen át beszélgetett. Megtudjuk, hogy később, amikor egyes feladatokra kellett kisebb hatékony csapatot kiválasztania, hogyan tette ezt, milyen megfontolások vezérelték, hogyan válasszon „jó csapatot nehéz feladatokra”.

Képet kapunk arról, miért tartotta a legfontosabbnak, hogy emberei között megteremtődjön a bajtársiasság légköre, a csapatszellem, és milyen eszközökkel tartotta a lelket a csapatban a legnagyobb reményvesztettség idején is. Hogyan próbálta mindenkiből kihozni a legjobbat a példamutatás segítségével, emberi beszélgetések, önfeláldozása révén.

Megtudjuk, hogy kezelte a válságos helyzeteket, a váratlan megoldhatatlannak tűnő nehézségeket, hogy kezelte az elégedetlenkedőket, és mikor vezetett úgy, „hogy egyszerűen nem csinált semmit”. A szerzők elemzik, Shackleton hogyan vállalt felelősséget az egész expedícióért, hogy vállalt kockázatot azzal együtt, hogy minden esetben emberei jóléte volt a legfontosabb.

Az utolsó fejezet összefoglalja, hogy az expedíció kapcsán milyen általános következtetéseket vonhatunk le a vezetéselméletről, és Shackleton vezetéselméletre gyakorolt hatásáról. 

Ezen felül minden fejezet tartalmaz egy modern vállalati környezetből vett esettanulmányt, mely egy mai vezetői dilemmát és annak megoldását mutatja be úgy, hogy arra a vezetői készségre koncentrál, amelyet a fejezet tartalmaz. Az esetek szereplői legkülönbözőbb szervezetek vezetői, mint például az Egyesült Államok haditengerészetéért felelős miniszter, egy internetes vállalat vezetője, egy vezető vállalati tanácsadó, az Apollo 13 parancsnoka, vagy a Jaguár egy divíziójának vezetője.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy egy gondolatébresztő és egyben nagyon gyakorlatias könyvről van szó, amely bemutatja az emberközpontú, humánus, demokratikus vezetés alapelveit, megismerhetjük a csaknem egy évszázaddal ezelőtti emberfeletti vállalkozás hátterét, és megértjük, hogy az emberi kapcsolatok és munkakapcsolatok alapvető szabályai nem változnak, a vezetői készségek elsajátíthatók, folyamatosan fejleszthetők és ebben segíthet nekünk ez a kézikönyv.

A recenziót készítette: Király Ágnes G.T. Personum Kft.

A könyv megjelent a HVG Kiadó Zrt. gondozásában.

(Budapest, 2008)

www.hvgkonyvek.hu